"Védeni kell, hidd el a biztosat is félteni kell"

"Félteni kell, hidd el a biztosat is védeni kell..."- énekelte anno Zalatnay Sarolta. És valóban.

Sok ember esik abba a hibába, hogy a párját állandónak tekinti maga mellett. Úgy vélekedik, hogy a házastársa, vagy párja mindig is az marad. Bele kényelmesednek a kapcsolatba, és a felek úgy érezhetik, ez a döntés örökre szólt, tehetnek a másikkal, amit akarnak, az nem fog (le) lépni.

Belekényelmesedés

Mind vágyunk a biztonságra, kiszámíthatóságra, és természetesen megnyugtató, és jó érzés tudni, hogy a párunkra számíthatunk.

A biztonság érzése azonban nem jogosíthat fel bennünket arra, hogy a párunkkal tiszteletlenül, lekezelően, fizikai v lelki értelemben bántalmazóként viselkedjünk, egyszóval úgy, ahogy mással, idegennel nem viselkednénk.

Számtalan, amúgy jó reményű, értékes emberekből álló pár életét mérgezi meg az, hogy az egyik, vagy mindkét fél, nem tisztelettel viszonyul a párjához. Hogy olyan dolgokat enged meg magának a párjával szemben, amit mással nem tenne meg. Nem ajándékként tekint a párjára, hanem olyasvalamire, ami neki "jár".

Ameddig a hódítás, udvarlás szakaszában van a kapcsolat, mindkét fél érzi, hogy esetleges a dolog, a másik jóindulatán, szabad akaratán múlik, hogy velünk van-e vagy sem, tehát keressük a kegyeit.

Amikor azonban megjelenik egy pár tagjai között egy bizonyos szintű elköteleződés, már hajlamosak vagyunk megfeledkezni a párunk szabad akaratáról. Az, hogy velünk van, már természetesnek tűnik, és szép lassan leszokunk arról, hogy "teperjünk"érte. Sőt, nem hogy nem igyekszünk már a kedvébe járni, de már olyan dolgokat is megengedünk magunknak, amiért jóllehet erősen szégyellenénk, magunkat mondjuk a munkatársaink előtt.

Biztonság pozitív megélése

Ha hosszútávon boldogok szeretnénk maradni a kapcsolatunkban, érdemes a bizalom, biztonság érzését hálával fogadni, de folyamatosan dolgozni azon, hogy a másik még mindig a párunk akarjon lenni, szabad akaratából.

Ez nem azt jelenti, hogy nincs helye egy jól működő párkapcsolatban a gyengeségeink feltárásának, megélésének a párunk előtt. Ez nem azt jelenti, hogy mindig tökéletesnek kell mutatkoznunk előtte. Korántsem!

Lehet rossz napunk, lehet nehéz időszakunk, és remélhetjük a párunktól, hogy mellettünk álljon akkor is, ha éppen magunk is nehezen bírjuk ki magunkat. De mindezt csakis alázattal, őszinte szeretettel kérve tőle, nem pedig úgy tekintve rá, hogy ez jár nekünk. Tudatában kell lennünk, hogy a párunk igenis dönthet úgy, hogy mindezt nem viseli el, mert nem köteles velünk maradni! De szeretetből, irántunk érzett empátiából megteheti, hogy elviseli pillanatnyi gyengeségünket.

Ha nem szűnünk meg félteni, a biztosat védeni, tisztelettel bánni a társunkkal és tenni érte, akkor a kapcsolatunk jobban kibírja majd a megpróbáltatásokat. Ha azonban alanyi jogon járónak tekintjük a biztonságot, könnyen hoppon maradhatunk.