A mi kapcsolatunk sose volt igazán jó...Tényleg?

2018.05.26

Tényleg?

Amikor benne vagyunk egy helyzetben, ami nagyon intenzíven hat ránk, hajlamos az agyunk azt a képzetet kelteni bennünk, hogy ez mindig is így volt. Ha például nyáron már két hete szenvedünk a rettenetes hőhullámoktól, a rekkenő hőségtől az átmelegedett falak között, könnyen úgy érezhetjük, hogy itt mindig szörnyű meleg van!

eleve rossz kapcsolat
eleve rossz kapcsolat

De vajon tényleg mindig melegünk van, vagy csak most, de most nagyon?

Ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra és felidézni, ahogy télen vacogtunk mondjuk a 18 fokban a lakásban, mert rossz a szigetelés...

Az a megtapasztalás, hogy a feltételek, körülmények változnak, akárcsak mi magunk is, segíthet, ha úgy érezzük, szélmalomharcot vívunk, mindent megpróbáltunk, de nem megy.

Bele nem vonódni

Átmeneti állapotnak tekinteni a jelen helyzetünket, használni, örülni neki, vagy bánkódni, de tudni, hogy ez csak ideiglenes- ez az egyik kulcsa szerintem a boldogulásnak!

Amikor kimentünk Angliába dolgozni a férjemmel, a kinti munkát pusztán "játék munkának" az ottani fizetésünket"játék" pénznek tekintettem. Na, nem arról volt szó, hogy olyan könnyű volt megszerezni! Szó sincs ilyesmiről! Fizikailag rendkívül megterhelő volt a munka, sokkal jobban igénybe vett, mint a tanítás....de nem vonódtam bele. Tudtam, hogy ebben a helyzetben ideig óráig vagyok, nem bosszankodtam tehát egy sor dolog miatt, ami azokat zavarta, akik régóta ott húzták az igát, és ez volt az életük. Persze, annak a munkának is volt nem szeretem része, de nekem pl kifejezetten üdítő volt, hogy a dobozok ott maradnak, ahová pakoltam őket, nem feleselnek, nem kerülnek bajba, ha egy pillanatra elfordítom a fejemet, és nem hisztiznek..:) Ráadásul munka közben szabadon szállhattak a gondolataim, egyáltalán nem igényelt különösebb szellemi koncentrációt :D

Ha megértjük, hogy az a helyzet, amiben jelenleg vagyunk, nem örök életünkre szól, hanem az életünknek csupán adott szakaszára jellemző, máris erőt tud adni, ha éppen nehéz és kihívásokkal teli is ez az időszak.

Azt tapasztaltam, hogy azok, akik nem tudják perspektívába helyezni az életüket, a tragédiát, a terhek alatt összetörnek, mert azt mindörökké azonos intenzitással jelenlévő nehézségként érzékelik.

Az hogy most nem megy, még nem jelenti azt, hogy sohasem fog menni! Két éve még nem tudtam autót vezetni, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha megtanulok. És most, én furikázom a családot minden reggel és délután.

Van, ami így marad

Nem akarok szebb képet festeni a valóságról, mint amilyen. Vannak olyan területek a kapcsolatunkban, ahol nem lesz előre lépés se most, se később. Ilyen esetekben ezt a veszteség- listánkra írhatjuk ( erről másutt írok bővebben) de ahhoz hogy felírhassuk ide, előbb utána kell járni, vajon tényleg le kell-e mondanunk róluk, vagy van megoldás!

Szívesen olvasna még hasonló témában?