Csak a szex?
A média a szex szerepét, jelentőségét nagyon felerősítette, de vajon tényleg ilyen fontos a szex az életben? Lehet szex nélkül élni?

A szex alanyi jogon
Egyesek szerint a szex már-már jog, amihez való jog sérül sok esetben, és mára ott tartunk, hogy léteznek olyan felvetések, amelyek a szex "újrafelosztását" követelik. A szex újrafelosztása alatt pedig a férfiaknak alanyi jogon járó szex megvalósítását értik. Elég, ha Robin Hanson amerikai közgazdász felvetésére, és annak média visszhangjára gondolunk.
Eltúlzott jelentőség
Természetesen nem csak ennyire, vagy ilyen irányban szélsőséges nézetek vannak a szexualitással kapcsolatosan, de egyértelműen megállapítható, hogy jelen életünkben a szexualitás jelentőségének eltúlzása, az azzal kapcsolatos magas szintű elvárások ömlenek ránk a környezetünkből.
Ember legyen tehát a talpán, aki nem esik kétségbe, ha azt tapasztalja, hogy a kapcsolatában éppen téren akadnak nehézségek, vagy éppen szexuálisan inaktív periódusban vannak párjával.
Baj, ha ritkán szexelünk?
A szakemberek szerint a szexnek számos jótékony hatása van testre és lélekre egyaránt, de önmagában nincsen káros következménye hiányának, illetve ritkaságának sem. Leegyszerűsítve: jó, ha van, és ha nincs, az sem feltétlenül baj.
Ha a pár mindkét tagjának szexuális vágya az adott élethelyzetben alacsony, akkor nincs kihatással a kapcsolat minőségére, ha kevésbé aktívan, vagy éppen egyáltalán nem élnek nemi életet.
A gondok akkor jelentkeznek, ha a pár legalább egyik tagja gyakoribb együttlétre vágyna, de a párja libidója alacsonyabb.
Mit tehetünk, ha gyakrabban szeretnénk ágyba bújni a párunkkal?
- időt kell szánni rá: a nemi vágy felébresztése nem nyomógombra működik, ha a hálószobára irányuló terveink vannak a párunkkal, szakítsunk időt a ráhangolódásra! Ez lehet simogatás, masszázs, bármi- ami a párunknak jól esik.
- megfelelő hangulat megteremtése: bár a brazil szappanoperákban a nagy veszekedések egyenes következménye a heves szex, az életben a gyakorlat azt mutatja, hogy a nők számára a stressz mentes, pozitív érzelmi töltetű légkör az, ami segíti a vágy felébredését.
- nyílt beszélgetés: bár nagyon romantikátlannak hangzik, érdemes beszélgetni róla, hogy mi esik/esne jól nekünk, és mi a párunknak. A gondolatolvasás ezen a téren sem működik, nem érdemes erre hagyatkoznunk!
Természetesen ennél jóval több hasznos tanácsot kaphatunk, ha szakemberhez fordulunk. Ha úgy érezzük, hogy nehézségeink támadtak a szexualitás terén, nem szégyen segítséget kérni!